NAV: Befejeződött a nyomozás a szabolcsi cigarettacsempész-bűnszervezet ügyében

Befejeződött a nyomozás a szabolcsi cigarettacsempész-bűnszervezet ügyében, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 18 gyanúsított esetében él vádemelési javaslattal - közölte a szervezet Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

navlogoJánvári-Stefán Regina pénzügyőr százados elmondta, a két éven át tartó nyomozás eredményeként Záhony térségében hat maffiaszerűen működő cigarettacsempész-hálózatot számoltak fel. A bűnszervezet tagjait gyanúsítottként hallgatták ki, közülük egy ember előzetes letartóztatásban, kettő házi őrizetben van, további hattal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a bíróság.

Az ügyben az első rajtaütés 2012 novemberében történt, amikor egy hajnali közúti ellenőrzéskor egy mikrobuszban 72 ezer doboz, 56 millió forintot érő, magyar adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a pénzügyi nyomozók. Akkor az elkövetőek elmenekültek, egy embert azonban sikerült elfogni, őt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Második alkalommal 2013 áprilisában a régió pénzügyi nyomozói - a Terrorelhárítási Központ, a NAV Jonatán és Merkúr 110 fős kommandós egységével kiegészülve - 12 helyszínen egyidejűleg csaptak le az alvilági körökre. A házkutatások során gumilövedékes fegyvereket, lőszereket és viperát is találtak. Ekkor további hét bandatagot fogtak el, köztük egy embercsempészet miatt évek óta körözött gyanúsítottat - ismertette a százados. Mindannyian előzetes letartóztatásba kerültek.

Jánvári-Stefán Regina elmondta: a szövevényes ügy három bűnszervezetre terjedt ki. A cigarettát egy ukrán állampolgár által irányított bűnözői körrel közvetlen kapcsolatban álló bűnszervezet gumicsónakkal juttatta át a Tiszán Zsurk térségébe. Onnan egy másik banda tehergépkocsira pakolta és Tiszaszentmártonon, valamint Eperjeskén át Mándokra szállította. Mándokon egy következő bűnszervezet közreműködésével pár napig pihentették, majd az összegyűlt cigarettamennyiséget három-négy naponta kamionnal szállították Budapestre.

A szervezetben irányítók, figyelők, és hordárok vettek részt. A hordárok 3,5 ezer és 7 ezer forint közötti összeget kaptak attól függően, hogy a testükre erősített, házilag készített hevederekkel egyszerre hány karton cigarettát bírtak el - tette hozzá a százados.

A sajtóreferens közlése szerint a pénzügyi nyomozók 18 gyanúsított esetében élnek vádemelési javaslattal a Kisvárdai Járási Ügyészségnél. Az elkövetők nagy része többszörösen büntetett előéletű erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt.

A gyanúsítottaknak jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és orgazdaság miatt kell felelniük, ezért - tekintettel a bűnszervezetben való elkövetési módra - a büntetési tétel akár 16, illetve 20 évre is emelkedhet - jegyezte meg a százados.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com