NAV: pártok kampánytámogatását akarta megszerezni egy bűnszövetség

Mint írták, a gyanú szerint a bűnszövetség az áprilisi országgyűlési választáson négy olyan pártot akart indítani, amely illegálisan megszerzett adatokkal állított volna jelölteket, és magas támogatást kapott volna az állami költségvetésből.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak több embert is megkerestek, hogy a pártok nevében induljanak a választáson. A jelölteknek a törvényi előírások szerint fejenként 500 ajánlással kell rendelkezniük. A választásra jogosult személyek adatait az elkövetők illegális úton szerezték meg. Az általuk megkeresett hacker egy biztosításközvetítő cég adatbázisából csaknem kilencezer választópolgár adatait szerezte meg, és ebben a cég egyik alkalmazottja is segítette. Mivel a jelöltállításhoz szükséges ajánlóíven fel kell tüntetni a személyi számot is, de a megszerzett adatok ezeket nem tartalmazták.



Ezért különböző ürüggyel, főként a pénzmosási törvény változására hivatkozva, call centeres nőkkel hívatták fel az adatbázisban szereplőket és megpróbálták kicsalni adataikat. A pénzügyi nyomozók az összehangolt akcióban három férfit vettek őrizetbe, négy embert pedig - köztük a telefonon adatot szerző nőket is - bűnszövetségben elkövetett tiltott adatszerzés megalapozott gyanúja miatt hallgatnak ki.

A NAV nyomozói a megszerzett adatbázist is lefoglalták. A nyomozás a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség fokozott ügyészi felügyelete mellett folyik.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com