NAV: több drogot találtak a pénzügyőrök eddig idén, mint tavaly

Tavalyhoz képest az idén több esetben és nagyobb mennyiségben találtak kábítószert a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap a Facebook-oldalán.

navA tájékoztatás szerint a 89 felderítésben a vámosok összesen több mint két és fél mázsa drogot és 171 drognak minősülő egyéb anyagot, a többi között tablettát, kapszulát, növényi részt találtak. Ezzel az előző évhez viszonyítva az esetszám és mennyiség is nőtt - tették hozzá.

A NAV közlése szerint a drog többségét a postaforgalomban, valamint a szerb határszakaszon történt ellenőrzésekkor találták.

Azt írták, hogy a kábítószer 47 százaléka kannabiszszármazék, 17,6 százaléka heroin, míg 6,4 százaléka morfinszármazék volt.

A közlemény szerint a postaforgalomban főként a Lengyelországból érkező tisztítószerként csomagolt új pszichoaktív anyagnak minősülő gamma-butirolaktont (GBL), illetve Hollandiából érkező pszilocibin gombát, illetve gombaspórával beoltott táptalajt találtak. Szerbiából továbbra is jellemzően marihuánát és heroint próbálnak Magyarországra csempészni.

A NAV pénzügyőrei a kábítószergyanús anyagok miatt 60 esetben kábítószer birtoklása, 26 esetben új pszichoaktív anyaggal való visszaélés, három esetben pedig kábítószer készítésének elősegítése miatt tettek feljelentést.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com