NAV: uniós pályázatokkal csaltak Somogy megyében

Visszaéltek pályázati támogatásokkal Somogy megyében, 72 millió forint kárt okozva az uniós költségvetésnek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.

A csalók a támogatások biztos elnyerése érdekében ügyvédet és értékbecslőt is bevontak a törvénytelen projektbe - írta a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának Kiemelt Ügyek Vizsgálati Osztálya.

nav

A gyanú szerint a csalássorozat ötletgazdája két kaposvári férfi, aki nyolc gazdasági társaság nevében nyújtott be uniós támogatások iránti kérelmeket és hamis okiratokon alapuló elszámolásokat - olvasható a közleményben. A cégeket kifejezetten erre a célra hozták létre, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytattak.

A cégbejegyzéseket az egyik gyanúsított testvére, egy Kaposváron praktizáló ügyvédnő készítette, ő intézte a szükséges okiratokat is. A cégek ügyvezetői az ország különböző pontjain élő magánszemélyek voltak.

Az uniós mikrohitelprogram keretében benyújtott hitelkérelmek ügyintézését a két irányító férfi végezte. Ők készítették elő a pozitív elbíráláshoz szükséges dokumentációt, és felkérték a szakértőt a hitelfedezetként nyújtott ingatlanok értékbecslésére.

Az értékbecslő az ingatlanok értékét a gyanúsítottak által megjelölt összegben állapította meg. Mindezt úgy, hogy az ország különböző pontjain található épületek környékére sem ment, azokat a megrendelők által rendelkezésére bocsátott, több esetben nem is a fedezetként nyújtott ingatlanról készült fotók alapján becsülte fel.

A közlemény szerint a pénzügyi nyomozók és a pénzügyőrök szervezett akcióban három megyében, kilenc helyszínen dolgoztak a csalók leleplezésén. Több házkutatást tartottak, és az akció keretében családi házakat, lakásokat, Balaton-parti nyaralót és szántóföldet is zár alá vettek, így sikerült 72 millió forint értékű vagyont biztosítani.

A pénzügyi nyomozók tizenegy gyanúsítottat és több mint negyven tanút hallgattak ki. A két irányítót őrizetbe vették, ők azóta előzetes letartóztatásba kerültek - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com