Négy autóban 23 milliós csempészett cigaretta Szabolcsban

Négy autóban több mint 23 millió forint értékű csempészett cigarettaszállítmányt találtak a kölcsei határrendészeti kirendeltség munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

Fülöp Gergely elmondta, hogy az egyik autót Fülesd és Mánd között ellenőrizték a rendőrök kedden, s a járműben 10 ezer doboz, 8,3 millió forint értékű cigaretta volt.

mm

Az őrnagy tájékoztatása szerint - ugyancsak kedden - négy autót egy kölcsei ingatlanon vontak ellenőrzés alá a határrendészek, közülük három kocsiban találtak csempészett cigarettát, több mint 18 ezer dobozzal, összesen 15,1 millió forint értékben.

A kiderült továbbá, hogy az egyik autónak hamis a rendszáma is.

A két helyszínről három ember állítottak elő a rendőrök, akik azonosító jel meghamisítása miatt indítottak nyomozást, míg a lefoglalt dohányáru ügyében költségvetési csalás megalapozott gyanújával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytat eljárást.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com