Négy év börtönt kapott egy férfi halált okozó bántalmazásért

Négy év börtönbüntetésre ítélt kedden a Debreceni Törvényszék első fokon egy férfit, aki 2011 augusztusában olyan súlyosan bántalmazott Nyíracsádon egy nőt, hogy az belehalt koponyasérüléseibe. A Tóth Zoltán vezette büntetőtanács a vádlottat kötelezte 625 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is - közölte Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője az MTI-vel.

A bíróság megállapítása szerint a vádlott és a sértett régóta ismerték egymást, egy utcában laktak Nyíracsádon, s amikor az évek során a sértett házassága megromlott, egyre szorosabbra fűzték kapcsolatukat.

db

2011 augusztusában a nő férje néhány napra elutazott, így a pár sok időt tudott együtt tölteni.

A napok italozással, bántalmazásba torkolló veszekedésekkel teltek. A nő látványos sérüléseket szenvedett, és több helybelinek is azt mondta: a vádlott "agyba-főbe rugdosta". Ugyanebben a hónapban egy átverekedett éjszaka után - amelynek fültanúja volt az egyik szomszéd - a nőt már nem látták, s bár K. Tibor többször felkereste, hogy megnézze, milyen állapotban van, minden alkalommal elsötétített hálószobában, az ágyában fekve találta.
Néhány nap múlva észrevette, hogy az asszony nem lélegzik és kihűlt. A szomszédokkal kihívták a háziorvost, az megállapította, hogy a nő 24-48 órával korábban halhatott meg. A szakértői vélemény szerint halálát koponyasérülés okozhatta. Miután kiderült, hogy a sértett meghalt, a vádlott egy közeli erdős területen bújt el, a rendőrök három nappal később fogták el.

Tóth Zoltán tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában elmondta: a bírósági eljárás során a nő hozzátartozói többször is céloztak arra, hogy valójában nem K. Tibor, hanem az asszony férje volt a bántalmazó. A végzetes incidens fültanúi azonban egyértelműen azonosították a vádlott hangját. Ugyanakkor a férjet napok óta senki nem látta a településen, és siklósi vendéglátói is kijelentették, hogy a férj náluk, velük töltötte az időt.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős: a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.
Az előzetes letartóztatás fenntartásáról is döntenie kellett a bíróságnak. A kiszabott négy év kétharmad része ugyanis idén májusban letelik, a vádlott tehát feltételesen szabadlábra kerülhetett volna. A tanács azonban - a vádlott korábbi elrejtőzése miatt - úgy döntött, a jogerős ítélet megszületéséig K. Tibor előzetesben marad.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com