Négyezer hamis DVD-t foglaltak le Nógrád megyében

Több mint négyezer darab hamis DVD-filmet foglaltak le Szentén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, a gyanúsítottak interneten árulták a lemezeket - közölte a szervezet észak-magyarországi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense MTI-vel csütörtökön.

navlogoKovács Dorina elmondta: a Nógrád megyei pénzügyi nyomozók a ProArt - Szövetség a Szerzői Jogokért társadalmi szervezet feljelentése alapján tartottak házkutatást Szentén egy családi házban. A gyanú szerint a lakók egy ismert internetes oldalon darabonként kétszáz forintos áron árultak egy ötezer darabos DVD-filmgyűjteményt.

A szerzői jogdíjakban okozott kár több mint négymillió forint - tette hozzá.

A házkutatás során lefoglaltak 4069 DVD-filmet, illetve egy, a filmek kiírására szolgáló laptopot is.

Kovács Dorina közölte: a nyomozás jelentős vagyoni hátrányt okozva elkövetett szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt folyik.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com