Négymilliárdos adócsalási ügyben ötven ember ellen emeltek vádat

Nánási László megyei főügyész a közleményben azt írta, hogy a bűnszervezet tagjai 2011 és 2016 között Bács-Kiskun, Pest és Hajdú-Bihar megyében fiktív számlákkal láttak el belföldi cégeket.

A számlázási láncolat egyik végén álló belföldi vállalkozások, az úgynevezett brókercégek voltak a haszonhúzók.

Ezek mint végső vásárlók az általuk befogadott fiktív számlák alapján az áfát levonták vagy visszaigényelték, majd áfamentes közösségi értékesítés útján eladták a megszerzett árut a bűnszervezethez tartozó uniós gazdasági társaságoknak.



A szervezet legalján lévő belföldi vállalkozások, a "hiányzó kereskedők" nem végeztek valódi üzleti tevékenységet, adót nem fizettek, majd jelentős összegű áfatartozások hátrahagyásával eltűntek. A láncolat két vége között elhelyezkedő "buffervállalkozások" szerezték be a "hiányzó kereskedőktől" az árukat, amelyeket aztán továbbértékesítettek a brókercégeknek. A bűnszervezet lényegében fiktívszámla-szolgáltatást nyújtott egyes cégeknek. A bűncselekményekben két, egymást támogató bűnszervezet is közreműködött, amelyek tevékenysége bizonyos pontokon összekapcsolódott.

A vádlottak 65 magyar és 30 uniós céget használtak fel a fiktív számlák kiállítására. Módszerükkel több mint 4,2 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek. A vádlottakat a főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, valamint hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Kecskeméti Törvényszék előtt. A költségvetési csalást a vád szerint huszonheten bűnszervezetben követték el.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com