Négymilliós cigarettaszállítmányt találtak a pénzügyőrök Hajdúnánáson

Egy személygépkocsi csomagterében több mint ötezer doboz csempészcigarettát és csaknem két kiló vágott dohányt - mintegy négymillió forint értékben -, valamint négy mobiltelefont találtak a pénzügyőrök Hajdúnánáson - tájékoztatta a NAV Észak-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

navlogoKiss Nóra közölte: a személykocsit rendőrök ellenőrizték Hajdúnánáson, és miután megtalálták a dohánytermékeket, értesítették a pénzügyőröket.

A jármű vezetője azt mondta, hogy ő csak szállította a dohányárut, de az úti célt nem nevezte meg, és nem tudta igazolni az adózás alól elvont jövedéki termékek származását sem.

A pénzügyőrök a több mint négymillió forint értékű magyar adójegy nélküli ukrán cigarettát, a vágott dohányt, a telefonokat és a járművet lefoglalták, az ügyben jövedéki eljárást indítottak, a sofőr ellen pedig költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - ismertette Kiss Nóra.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com