Nem jogerősen 250 óra közérdekű munkára ítéltek egy ligetvédő aktivistát bántalmazó biztonsági őrt

Ibolya Tibor közleménye felidézi, a vádlott biztonsági őrként dolgozott a Városligetben, a Közlekedési Múzeum bontási munkálatai miatt lezárt építési területen.

A "ligetvédők" egyik aktivistája 2016.

június 30-án délelőtt tiltakozásképpen felmászott a már bontás alatt álló épület tetejére; a biztonsági őrök felszólították, hagyja el a tetőt, ennek azonban a férfi nem tett eleget. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során a szintén a tetőn tartózkodó vádlott ököllel gyomron ütötte a sértettet, aki az ütéstől a földre esett és nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.



A kerületi ügyészség a biztonsági őrként dolgozó férfit garázdaság vétségével, valamint könnyű testi sértés vétségével vádolta. Az ügyben eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság a kerületi ügyészség vádiratával egyezően állapította meg a tényállást, és ezért - tárgyalás nélkül hozott végzésével - a vádlottal szemben nem jogerősen 250 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com