Nevelt gyermekeivel fajtalankodott a gyanú szerint egy magyarcsanádi férfi

A gyanú szerint hat- és tízéves nevelt gyermekeivel fajtalankodott egy magyarcsanádi férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a nyomozás adatai szerint a 32 éves férfi hatéves nevelt lánya és tízéves nevelt fia sérelmére követett el szexuális bűncselekményt 2014 januárjától. A gyanú szerint H. Zoltán több alkalommal kihasználta, hogy élettársa alszik, átment valamelyik gyerek szobájába, és őket szexuális bűncselekmény eltűrésére kényszerítette.

bilincsk

A szóvivő hozzátette: a gyerekeket 2014 novemberében nevelőszülőnél helyezték el, ezután vetődött fel a bűncselekmény gyanúja. A büntetőeljárás hivatalból indult a magyarcsanádi férfi ellen.

A rendőrség szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette H. Zoltánt, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását – tudatta az őrnagy.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com