Nyolc év fegyházra ítélték a szemérem elleni erőszakkal vádolt dunakeszi tanárt

Első fokon 8 év fegyházra ítélte a Dunakeszi Járásbíróság kedden azt a korábban Dunakeszin tanító férfit, akit volt tanítványaival szemben elkövetett szemérem elleni erőszakkal és kiskorúk veszélyeztetésével vádolt az ügyészség.

A férfit a pedagógus foglalkozástól végleg, a közügyektől pedig 8 évre tiltották el. A bíróság a vádlottat több mint 1 millió 600 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. A bíró a volt tanárt egyebek mellett hat rendbeli szemérem elleni erőszak és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek.

A volt tanárt az egyik szemérem elleni erőszak vádja alól felmentette a bíróság. Az első fokú ítélet szerint a szabadságvesztés időtartamába az előzetes letartóztatásban és a házi őrizetben töltött idő is beszámít. A vádlott legkorábban a büntetés négyötödének letöltése után helyezhető feltételesen szabadlábra.

1244543766birosag468Az ügyész és a vádlott védője az ítélet zártkörű indoklása után nyilatkozhat arról, hogy tudomásul veszi-e az ítéletet, vagy fellebbezést nyújt be. Az ügyészség hét rendbeli szemérem elleni erőszakkal és 26 rendbeli kiskorú veszélyeztetésével vádolta a férfit, a vádirat két vádpontból áll. Az első vádpont szerint a vádlott, aki az egyik dunakeszi általános iskola tanára volt 2006 és 2010 között a hetente tartott dramatikus órák keretén belül rendszeresen olyan feladatokat adott a felügyeletére bízott kiskorúaknak, amelyekben egymás ruhadarabjait le kellett venniük, illetve egymás testét kellett tapogatniuk.

A tanár által szervezett hévízi, sárvári, velencei, pápai kirándulások során a szaunázások során meztelenül mutatkozott tanítványai előtt, a kiskorú gyermekeknek a játékok során egymás előtt meztelenre, illetve félmeztelenre kellett vetkőzniük és egymást kellett simogatniuk. Hasonló feladatokat más helyszíneken is el kellett végezniük a gyerekeknek. Egy pápai kirándulás során a tanár szájon csókolt egy kiskorú lányt, egy másik helyszínen az alvó kiskorú lányokat simogatta a férfi, másik esetben pornócsatornát nézett a gyermekekkel.

A vádirat szerint a vádlott ezzel a felügyeletére bízott kiskorúak értelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.
A másik vádpont szerint az egyik kirándulás során az egyik kiskorú kislányt saját nemi vágyainak kielégítésére használta. Más esetekben olyan feladatok is voltak, ahol a gyerekeknek egymás nemi szervét kellett simogatniuk.
A vádlott hétfő este rosszul lett, jelenleg eszméletlen állapotban, kórházban ápolják, gépekkel lélegeztetik – erről Gerencsér Ferenc, a férfi ügyvédje, a vádlott családjának felhatalmazásával tájékoztatta az MTI-t.
forrás:MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com