Nyomozás indult a kisteleki ammóniamérgezés miatt

Nyomozást indított a rendőrség a kisteleki sajtüzemben történt ammóniamérgezés miatt, mert a gyanú szerint nem tartották be a műszaki előírásokat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t pénteken.

33943_mleszt___csarnok_large_normal


Jászai Linda felidézte: csütörtökön az üzemben az ammóniatartály szerelése közben ammóniagáz szabadult el, melynek következtében négyen megsérültek.

Hozzátette: a Kisteleki Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz, mivel a helyszíni szemle adatai alapján felmerült annak gyanúja, hogy a tartály ürítése során nem tartották be a műszaki előírásokat.

Arany-Tóth Attila, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-nek elmondta: adataik szerint a cégnél külső vállalkozó dolgozott az ammóniás technológia megszüntetésén. Teljesen leeresztették az ammóniatartályt, amikor a leeresztőcsonkon keresztül az ammónia nagy nyomással váratlanul visszaáramlott, nagy koncentrátumban szétterjedt az udvaron és több helyiségben.

Közölte, a balesetben egy ember sérülése életveszélyes.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com