Okmányhamisítót fogtak el Budapesten

Okmányhamisítót fogtak el a főváros XX. kerületében, a Helsinki úton még pénteken - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.

A tájékoztatás szerint 241 hamis közokiratot, valamint azok gyártásához szükséges gépeket, eszközöket és alapanyagokat találtak a 44 éves H. Zsoltnál tartott házkutatás során.

Az okmányok között magyar és külföldi személyi igazolvány, lakcímkártya, vezetői engedély, bizonyítvány, valamint tartózkodási engedély is volt. A férfinál egy riasztófegyver és kilenc gramm amfetamin is volt.

paragrafus

A rendőrök pénteken a német hatósági jelzésű autót vezető, 62 éves soproni M. Károlyt ellenőrizték Budapest IX. kerületében, a Gubacsi úton. Az igazságügyi gépjárműszakértő előzetes szakvéleményében egyebek mellett megállapította, hogy az autó alvázszámán a gyáritól eltérő kialakítási jegyek láthatók, a gépkocsi színe pedig nem egyezik az alvázszámhoz tartozó gépkocsi eredeti színével. A férfinál talált német forgalmi engedély hamisnak bizonyult, ezért az autót és az okmányt is lefoglalták.

Így jutottak el H. Zsolthoz, aki a forgalmi engedélyt hamisította. Vele szemben közokirat-hamisítás és más bűncselekmények, M. Károly ellen pedig egyedi azonosítójel meghamisítása bűntett miatt indítottak nyomozást.
A bíróság elrendelte H. Zsolt előzetes letartóztatását, míg M. Károly szabadlábon védekezhet - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com