Orgoványi takarék

Azt írták, hogy befejezték a hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, négy emberrel szemben folytatott nyomozást.

Felidézték: az eljárás 2014. július 10-én a Magyar Nemzeti Bank (MNB) feljelentése alapján indult, mert a takarékszövetkezet átvilágítása során súlyos hiányosságokat tártak fel a működésben.





A nyomozás megállapította, hogy a gyanúsítottak megsértették a pénzintézet hitelezési szabályzatát, a kihelyezett kölcsönök miatt a késedelemben lévő hitelek aránya rendkívüli módon megemelkedett, ami később a takarékszövetkezet válságához vezetett. A négy kihallgatott gyanúsított összesen nyolcmilliárd forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek - olvasható a közleményben. Az MNB 2014. július 4-én vonta vissza az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet engedélyét, miután a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete kizárta az integrációs rendszerből a takarékszövetkezetet.

A jegybank egyúttal felügyeleti biztosokat rendelt ki, továbbá betét- és forráskifizetési tilalmat rendelt el. A takarékszövetkezet mintegy 28 ezer betétessel rendelkezett, betétállománya 2014. június 30-án 62 milliárd forint volt, működési területe Bács-Kiskun megye egy régióját ölelte fel. A takarékszövetkezet mérlegfőösszeg szerinti piaci részesedése ugyanakkor 2014. május 31-én a 3 ezreléket sem érte el a hitelintézeti szektorban.

MTI

Hozzászólások

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Őrizetbe vették a szeméremsértőt

Balatonfüred kicsi boltokkal ellátott pihenőhelyén ment be egy étterem mosdójába egy fiatalkorú lány március 15-én.

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

Egy este, két helyszín, két bűntett, ugyanazok az elkövetők

A Pásztói Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható sziráki anyát és a fiát.

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

Bántalmazás és szexuális erőszak Dunakeszin

A Pest vármegyei nyomozók őrizetbe vettek három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt.

Legközelebb ceruzával és papírra!

Legközelebb ceruzával és papírra!

Több épület falát, egy emlékművet és egy játszótéri mászókát is megrongált két fiatal Köröstarcsán.

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Nőket videózott az illemhelyiségekben

Őrizetben egy szeméremsértő.

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

Egy hétvége, három rablás, négy elkövető

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói mindhárom esetben felderítették, elfogták és őrizetbe vették a tetteseket.

Tenerifei álomból rémálom

Tenerifei álomból rémálom

Dolgozni ment külföldre egy 20 éves kecskeméti lány, ám az utolsó este társai, valamint munkaadója is bántalmazta és elvették értékeit.

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

http://ujhazak.com