Öt év börtönt kapott jogerősen a nevelt gyermekét bántalmazó derekegyházi nő

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy derekegyházi nőt, aki többször is bántalmazta nevelt gyermekét, életveszélyes sérüléseket is okozva a fiúnak.

A táblabíróság folytatólagosan elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettében marasztalta el a vádlottat.
A jelenleg 53 éves asszony előbb ideiglenesen, majd gyámként gondoskodott a későbbi sértettről és annak testvéréről. 2010 őszén az akkor 15 esztendős fiúnak érzelmi labilitása és alkalmazkodási nehézségei miatt megromlott a kapcsolata a vádlottal, egyre gyakoribbá váltak köztük a veszekedések, és a nő bántalmazta is nevelt gyermekét. 2010. november 8-án az asszony egy szóváltás után a sértettet a hajánál fogva földre rántotta, és a lábát a fekvő fiú hasára téve legalább kétszer ránehezedett. A 87-89 kilós vádlott közvetlen életveszélyt eredményező bordatöréseket és hasi sérüléseket okozott a 47 kilogrammos sértettnek, akit ezt követően három-négy hétig ápoltak.

bírói kalapácsAz eset után a vádlott januárban megütötte, majd februárban egy hólapát nyelével kétszer fejbe vágta a fiút, aki ekkor csak könnyebb sérüléseket szenvedett. A táblabíróság a döntésével súlyosította az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék három év börtönt kiszabó ítéletét. Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során azt mondta, az első fokon eljáró bíróság túl enyhe ítéletet hozott. A kiszabható büntetés középmértéke öt év, és semmi nem indokolja, hogy a vádlott, aki a nevelésére bízott kiskorúval szemben folytatólagosan követte el a bántalmazást, ennél enyhébb büntetést kapjon - tette hozzá.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com