Ötvenmillió forintnyi áfa elcsalásával gyanúsít egy Heves megyei bűnszervezetet az adóhatóság

Több mint ötvenmillió forint áfa elcsalásával gyanúsít egy Heves megyei bűnszervezetet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - tájékoztatta a NAV Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Kovács Dorina közleményében azt írta, hogy a gyanú szerint az elkövetők fiktív számlák felhasználásával az áfát és a munkavállalói járulékokat megspórolták, és így a piaci ár alatt tudtak pályázni teljes körű építőipari kivitelezési munkákra.

navlogo

Mind a kivitelezéseket elnyerő cég, mind az igénybe vett alvállalkozások a gyanúsítottak érdekkörébe tartoztak. A felszámolt alvállalkozások helyére strómanok révén pedig újabb és újabb beszámlázókat vontak be, ha a szükség úgy kívánta.

A NAV Heves megyei pénzügyi nyomozói négy gyanúsítottat hallgattak ki üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetése miatt.

Az elcsalt adó mértéke több mint ötvenmillió forint. Az okozott kár fedezeteként a pénzügyi nyomozók zárolták a cég bankszámláját, és indítványozták három cégautó zár alá vételét is.

A bűnszervezet három férfi tagja előzetes letartóztatásba került, egy nő pedig lakhelyelhagyási tilalom alatt áll - közölte a sajtóreferens.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com