Pénzbüntetésre ítélték a gyógyszergyári nitrogénmérgezés felelőseit

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében bűnösnek mondott ki a Debreceni Járásbíróság szerdán négy vádlottat, akit felelősnek talált azért, hogy két munkás nitrogénmérgezés miatt rosszul lett egy tartály karbantartása közben egy debreceni gyógyszergyárban.

Három férfi 330 ezertől 600 ezer forintig terjedő pénzbüntetést kapott, a negyediket a bíróság két évre próbára bocsátotta.

paragrafus

Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az MTI-nek elmondta: a bíróság osztotta a vádhatóság véleményét, hogy a veszélyhelyzet a vádlottak mulasztására vezethető vissza.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész az ítéletet tudomásul vette, három vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért, a 600 ezer forintra büntetett férfi és védője fellebbezett.

Az ügy előzménye: 2013. január 18-án rosszul lett és nitrogénmérgezés miatt kórházba került a debreceni TEVA gyógyszergyárban két külső karbantartó. Egyikük leereszkedett egy tartályba, rosszul lett, ezért utána ment a társa, de ő is rosszul lett, tűzoltók emelték ki őket. Az egyik - 55 éves - férfit újra kellett éleszteni, 30 éves társa könnyű sérülést szenvedett.

A bíróság megállapította, hogy a feladat biztonságos elvégzéséhez nem voltak meg az előírt felszerelések, pedig a gyógyszergyárral kötött megállapodás szerint a cégnek kellett volna biztosítania a munkavédelmi eszközöket és berendezéseket. A vádlottak tudtak erről, mégis elrendelték, illetve védőeszközök nélkül megkezdték a munkát.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com