Pénzéért öltek meg egy idős nőt a XII. kerületben

Megöltek egy idős nőt Budapesten, a XII. kerületben, az elkövetőt anyagi haszonszerzés motiválta - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályának munkatársa pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

rendorSulányi Vilmos alezredes ismertette: a János Zsigmond utcában szeptember 4-én riasztották az idős nő hozzátartozóját, hogy az otthonából segélykiáltás hallatszik.

Amikor berúgták az ajtót, az asszonyt holtan találták. Elmondta: a nőt bántalmazták és az elkövető kést is használt.

A rendőrség rövid időn belül az egyik szomszédot hozta összefüggésbe a bűncselekménnyel. A budai ingatlanon több lakás is van. A 43 éves B. Tibor hirtelen tűnt el, családjával megszakította a kapcsolatot. Eleinte azt állította, hogy vidéki munkát kapott, de a rendőrség szerint a férfi nem dolgozott és évek óta munkanélküli volt.

A nyomozók rájöttek, hol lehet a férfi, aki vélhetően a családjától értesült arról, hogy keresi őt a rendőrség, ezért múlt héten feladta magát. A rendőrök hazugságvizsgálatnak vetették alá, amelyen Sulányi Vilmos közlése szerint a gyanúsított megbukott.

A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását.
Sulányi Vilmos szerint az elkövetőt anyagi haszonszerzés motiválta, úgy vélte, hogy a nyugdíjas közgazdász, aki használt bundák külföldről való behozatalával és értékesítésével foglalkozott, viszonylagos jómódban élt. Az MTI kérdésére elmondta: azt még vizsgálják, hogy vitt-e el értéket a férfi, a házban készpénzt és arany ékszereket is találtak.

Ugyancsak az MTI kérdésére az alezredes elmondta: a gyanúsított csütörtökön beismerő vallomást tett.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com