Pénzért szabadulást ígérő ügyvédjelöltet ítéltek felfüggesztett börtönre

Két év, három évre felfüggesztett börtönnel sújtotta kedden, jogerős ítéletében a Szegedi Ítélőtábla azt az ügyvédjelöltet, aki másfél millió forintért azt ígérte ügyfelének, hogy kiszabadul az előzetes letartóztatásból.

bírói kalapácsA táblabíróság vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit három évre eltiltott az ügyvédjelölti foglalkozás gyakorlásától is.

A rendőrség 2011-ben jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt indított nyomozást egy szegedi férfi ellen, akit augusztus elsején őrizetbe is vettek. A gyanúsított képviseletét a kirendelt védő ügyvédjelöltjeként dolgozó vádlott látta el.

Augusztus 3-án, a Szegedi Városi Bíróság folyosóján, az előzetesről döntő nyomozási bírói ülés előtt, a vádlott azt közölte ügyfelével, hogy főnöke üzeni, hogy az ügyvédi munkadíja 600 ezer forint. Ha pedig esetleg elrendelnék az előzetes letartóztatását, akkor másfél millióért egy héten belül elintézik, hogy szabadlábra helyezzék - súgta oda.
A gyanúsított előzetes letartóztatásba került.

Ezután a vádlott a bíróság folyosóján azt mondta ügyfelének, neki és főnökének van egy megyei bírósági kapcsolata, aki másfélmillióért segíteni tud abban, hogy szabadlábra kerüljön.
Néhány nap múlva a börtönben, az ügyvédi beszélőn a vádlott ismét megemlítette a 600 ezer forintos ügyvédi munkadíjat, és megismételte, hogy a szabadlábra helyezés másfél millióba kerül. Kilátásba helyezte azt is, hogy további másfél millióért elintézik a bírónál, hogy később felfüggesztett vagy nagyon enyhe büntetésre ítéljék.

Az ítélet szerint a vádlott szándékosan azt a látszatot keltette, hogy hivatalos személynek minősülő bírót veszteget meg.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com