Pénzügyőrök buktatták le a transzformátortolvajokat Debrecenben

Nagyfeszültségű transzformátor szétszerelése közben értek tetten három személyt a pénzügyőrök - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) észak-alföldi sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Kupecz József tájékoztatása szerint a Debrecen és Józsa közötti kertségben figyeltek fel a pénzügyőrök egy gyanús társaságra, amely egy nagyfeszültségű villanyoszlop mellett próbált szétszerelni egy transzformátort. Pár méterre tőlük pedig egy utánfutót vontató gépkocsi is parkolt.

 




 



Amikor kérdőre vonták őket, azt mondták: "csak azért álltak meg, mert észrevették, hogy egy transzformátor hever a bokrok alatt a villanyoszlop mellett" - idézte az elkövetőket Kupecz József.
A pénzügyőrök értesítették a rendőrséget és az áramszolgáltatót, akik megállapították, hogy a nagyfeszültségű transzformátort rongálással, erőszakos módon szerelték le, és lökték le az oszlop tartószerkezetéről, az így okozott kár elérheti a 3 millió forintot.
A pénzügyőrök az elkövetőket átadták a rendőrségnek, akik előállították a három személyt - tette hozzá a szóvivő.

Debrecen, 2012. július 20., péntek

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com