Pocsaji lincselés–olaszliszkai emlékeztető

Pocsajon több tucatnyian lincseltek meg egy orvost miután véletlenül elsodort egy felelőtlenül bicikliző gyereket.


PocsajSzombat este egy orvos autójával abban a kereszteződésbe ért oda, amikor egy gyerek a lejtőn kerékpárjával legurult, és azt az orvos autója elsodorta. Ezt követően horda módszerrel lerohanta a vétlen sofőrt 30 dühös rokon, és szomszéd, akit annyira megsebesítettek, hogy a helyszínről mentőhelikopterrel kellett elszállítani.

Három férfit vádol a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt. A rendőrség közleménye szerint a Létavértes irányából közlekedő autónak ütközött egy kerékpárral közlekedő 6 éves gyerek, aki csak elesett. Az autó sofőrje meg állt azt gondolva, hogy nagy a baj, és segítséget akart nyújtani, de a gyerek rokonai bántalmazni kezdték az orvost, amíg a rendőrség a helyszínre nem ért.

A rendőrök négy hangadót állítottak elő, közülük 3 férfit. Az előzetes letartóztatásuk folyamatban van. A mentőknél egyelőre hírzárlatot rendeltek el a bántalmazott orvos állapotával kapcsolatban.

(Alfahír)

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com