Rablás a 4-es főút szabolcsi szakaszán, elfogták a gyanúsítottakat

Kiraboltak egy férfit a 4-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán. A rendőrség elfogta a bűncselekmény három gyanúsítottját - közölte a térségi főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.


Fedor Rita tájékoztatása szerint a főút Nyíregyháza-Záhony közötti szakaszán, Székely külterületén, egy arra közlekedő komorói férfi kedden egészségügyi okokból állt meg gépkocsijával az útszélen, amikor hárman rátámadtak.
Az ismeretlenek pénzt követelt tőle, átkutatták az autóját, amelyben néhány ezer forintot találtak, amit elvettek. Ezután kést fogtak rá, még több pénzt követeltek. Az egyik elkövető a zsebéből kiemelt egy nagyobb összeget, majd a támadók gépkocsijukkal elmenekültek a helyszínről. A főhadnagy nem közölte, hogy mekkora összegről volt szó.
A rendőrség a rablás bejelentése után azonnal megkezdte az ismeretlen elkövetők felkutatását és csütörtökön elfogták a gyanúsítottakat, egy 19 éves nyírbátori, valamint két ibrányi, 24 és 37 éves férfit. Mindhármukat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezésüket.

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com