Rablási kísérlet vezetett az ózdi emberölés gyanúsítottjainak nyomára

Egy borsodbótai nő sérelmére elkövetett rablási kísérlet vezetett az ózdi emberölés gyanúsítottjainak nyomára - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrfőkapitány szerdán Miskolcon, évértékelő beszámolója után. A gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezték.

bilincs_2Vereckei Csaba elmondta, hogy a 82 éves ózdi asszonyt január 31-re virradó éjszaka ölték meg. Támadói olyan súlyosan bántalmazták, hogy belehalt sérüléseibe. A tettesek feldúlták a lakást, értéktárgyakat vittek el. Egyértelmű volt, hogy a bűncselekményt nyereségvágyból követték el - tette hozzá.

A gyanúsítottak egy február eleji rablási kísérlet kapcsán kerültek a rendőrség látókörébe, akkor egy 80 éves borsodbótai nő portájára ismeretlenek hatoltak be. A betolakodókat a cselekmény közben megzavarták, ezért elmenekültek. A rendőrök a közelben elfogtak három környékbeli férfit és egy nőt. A négy gyanúsítottat február 7-én előzetes letartóztatásba helyezték. Azóta kiderült, ők gyanúsíthatók az ózdi asszony megölésével is.

A megyei rendőrfőkapitány az emberölési ügyben kitűzött nyomravezetői díjat visszavonta.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com