Rendőrgázolás - Áprilisban hozhat első fokon ítéletet a bíróság

Áprilisban hozhat első fokon ítéletet a Szegedi Törvényszék annak az osztrák férfinak az ügyében, aki a vád szerint 2012. október 11-én Apátfalván Hummer terepjárójával szándékosan halára gázolta Kenéz Imre motoros rendőrt - közölte Joó Attila tanácsvezető bíró a per keddi tárgyalási napján.

Az ügyészség a 36 éves férfit hivatalos személy ellen elkövetett emberölés, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Az ügy április 15-i tárgyalási napján szakértőket hallgat meg a bíróság, amennyiben a bizonyítás befejeződik április 22-én a perbeszédekre kerülhet sor, április 24-én pedig az ítélethirdetés következhet.

hummerA bíróság elrendelte a közlekedési szakértői vélemény kiegészítését. Ehhez megjavítják a vádlott - a gázolás során megrongálódott - terepjáróját, hogy a szakértő a feltételezett 29-33 kilométeres óránkénti ütközési sebességnél is megvizsgálja, megfelelhetően kormányozható-e a Hummer. A keddi tárgyaláson meghallgatott igazságügyi orvos szakértők Kereszti Éva és Szabó Árpád szerint Kenéz Imre erőszakos halálát a nyúltagy, illetve a szív és a tüdő a mellkas összenyomásából eredő sérülése okozta. Ezek a sérülések feltételezhetően akkor alakultak ki, miután a terepjáró szemből elütötte a rendőrt, a férfi rázuhant motorjára, a Hummer áthaladt rajta, és az áldozat teste az autó, valamint a kétkerekű közé szorult.

Az áldozat sérülései valószínűsítik a közlekedési szakértő álláspontját, amely szerint a rendőr megpróbált kitérni a felé közeledő Hummer elől - közölte Szabó Árpád. A vádlott védelmét ellátó Buza János ügyvéd helyszíni tárgyalás megtartását indítványozta, annak érdekében, hogy tisztázható legyenek a szakértők közötti - általa vélt - ellentmondások.
forrás:MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com