Rendőri vezetők pere - Papp: nem a minisztérium döntött a választási gyűléssé minősítésről

Nem az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium minősítette választási gyűlésnek a 2006 szeptemberében a Kossuth téren történteket - mondta a rendőri vezetők büntetőperének keddi tárgyalásán Papp Imre, aki 2006 őszén a tárca közjogi szakállamtitkára volt

Papp Imre tanúvallomásában arról beszélt, hogy a hazai jog, a gyülekezési törvény alapján más döntés nem születhetett volna a 2006. szeptemberi cselekményekről, mint a feloszlatás. Hozzátette: utóbb tudható ugyanakkor, hogy - a hasonló esetekben született strasbourgi döntések alapján - a nemzetközi jog szerint nem lett volna jogszerű a feloszlatás.
Papp Imre - aki egyetemen oktat alkotmányjogot - azt mondta: a gyülekezési törvény jelenleg is az 1989-es állapotában van, annak ellenére, hogy a korábban kétharmadot igénylő szabályozást az új alaptörvény egyszerű többséggel megváltoztathatóvá tette. Példaként említette, hogy a jogszabály nem tud mit kezdeni egyebek mellett a villámcsődülettel.

kossuthter

Szólt arról is, hogy szakmai meggyőződése ellentétes azzal, hogy a 2006. szeptember 17-én történtek választási gyűlésnek minősíthetők, és nem ő, nem is a minisztérium minősítette annak. Bírálatként fogalmazta meg azt is, hogy a választási gyűlés fogalma sem tisztázott.
Az egyik védő megkérdezte tőle, hogy az utóbb megismert strasbourgi gyakorlat, valamint az ezzel kapcsolatos alkotmánybírósági döntés alapján ma hogyan ítéli meg, mit kellett volna tenni. Erre azt mondta: szeptember 17-én nem lett volna szabad feloszlatni a gyülekezést, de 18-án már igen, mivel akkor a tévészékháznál jogellenes cselekmények történtek, erőszak jelent meg.

A bíróság kedden megpróbálta tisztázni, hogy miként alakult ki az az álláspont, hogy a Kossuth téri történéseket választási gyűlésnek kell minősíteni. A bíróság kérdésére Papp Imre azt mondta, a rendőrség hatásköre volt eldönteni, hogy választási gyűlésnek vagy a gyülekezési jog hatálya alá tartozónak tekinti-e a gyűlést, ebben nem volt a miniszternek feladat- és hatásköre.
Arra, hogy ha a rendőrség megkérdezte volna, akkor hogyan alakult volna ki a minisztérium álláspontja, visszakérdezett, hogy miért kérdezte volna meg a rendőrség, amikor a rádió bemondta, az MTI pedig kiadta hírként, hogy a rendőrség az eseményt választási gyűlésnek minősítette.

2006. szeptember 18-án Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt nyilatkozta a parlament előtti spontán gyűlésről, hogy az egy választási, politikai rendezvény, amelyet választási időszakban nem kell bejelenteni, így a rendőrség nem oszlatja fel, hanem "biztosítja a helyszínt."
A tárgyaláson meghallgatták Tilk Pétert is, aki a miniszter tanácsadója volt, ő úgy emlékezett, Petréti József miniszterrel együtt nézték a tévészékház ostromát a miniszter szolgálati lakásában, és emlékei szerint a miniszter többször beszélt Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánnyal és Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is.

Petrétei Józsefet ismét meghallgatta a bíróság, a volt miniszter arról beszélt, Gerényi Péterrel és Szabadfi Árpád országos rendőrfőkapitány-helyettessel is beszélt, tájékoztatást kért a helyszínről, hogy mi történik és mi várható. (Szabadfi Árpád korábban azt vallotta, nem tudta elérni a minisztert telefonon.)
A bíróság felolvasta Piros Attilának, az IRM akkori szakállamtitkárának a vallomását, aki úgy emlékezett, a miniszterrel az IRM Kossuth téri épületében nézték televízión a tévészékház ostromát. Úgy emlékezett, a miniszter többször is beszélt rendőri vezetőkkel, és emlékei szerint azt is mondta, hogy nem azt látja a képernyőn, amit neki jelentenek.

A bíróság meg is hallgatta a tárgyaláson Piros Attilát, hogy fenntartja-e ezt a vallomását, a volt szakállamtitkár úgy válaszolt, neki ez az emlékképe. Petrétei József és Tilk Péter viszont egybehangzóan állították, hogy ők együtt nézték a tévét a miniszternél, erre Piros Attila azt mondta, akkor minden bizonnyal ő emlékszik rosszul.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com