Rendőrök elől próbált menekülni egy tolvaj a 4-es főút szabolcsi szakaszán

Rendőrök elől próbált menekülni egy tolvaj a 4-es főút észak-szabolcsi szakaszán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

Fülöp Gergely elmondta, hogy az autós vasárnap este fizetés nélkül hajtott el egy záhonyi benzinkútról, és a Készenléti Rendőrség járőrei vették üldözőbe a főúton. Fény- és hangjelzéssel próbálták megállítani, de a sofőr továbbment járművével, majd Tiszabezdédnél áthajtott a körforgalom közepén, miközben kitörte két közlekedési jelzőtábla tartóoszlopát.

rednorautoA megrongálódott kocsijával is továbbhajtott, de háromszáz méter megtétele után a defektes kerekek miatt megállásra kényszerült. A rendőrök felszólítására a 28 éves mándoki férfi nem volt hajlandó kiszállni az autóból, ezért a járőrök testi kényszert alkalmaztak, majd megbilincselték. A járművezető megtagadta a szonda megfújását, ezért vér- és vizeletvizsgálatra állították elő, majd a fizetés nélküli tankolás miatt szabálysértési őrizetbe vették.
A férfi ellen emellett ittas járművezetés miatt büntetőeljárás is indult, illetve engedély nélküli vezetésért, hatósági jelzés nélküli járművel történő közlekedésért és közúti baleset okozásáért is felelősségre vonják.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com