Rendőröket fogott el a TEK Budapesten (2. rész)

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) felkérésére szolgálatban lévő rendőröket fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai péntek hajnalban Budapesten, a Baross téren - tájékoztatta a KNYF szóvivője pénteken az MTI-t.

Nagy Andrea közölte: a két, a VII. kerületi rendőrkapitányság állományába tartozó rendőrt azzal gyanúsítják, hogy pénzért elengedtek egy szabálytalankodó autóst.

Download

Mint elmondta, a két rendőr csütörtökön nem sokkal éjfél előtt állított meg egy szabálytalanul közlekedő román rendszámú autót a Baross téren.

Közölték a sofőrrel, hogy pénzért eltekintenek a büntetéstől. Ezt követően az autós átadott 100 román lejt a járőröknek, akik ennek fejében elengedték, a pénzt pedig elrejtették a rendőrautóban.
Mivel a rendőrök fegyverrel rendelkeznek, a szabályok szerint a KNYF a TEK segítségét kérte a gyanúsítottak elfogásához.

Az autó átkutatása során a nyomozó ügyészség munkatársai megtalálták a 100 lejt. Mindennek alapján a két járőrt kötelességszegéssel elkövetett hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a nyomozó ügyészség. A rendőrök szabadlábon védekezhetnek - mondta a szóvivő.

Download

Nagy Andrea arról nem kívánt nyilatkozni, hogy miként jutott a hatóságok tudomására a vesztegetés.
Az MTI úgy tudja: a TEK azokra a rendőrökre csapott le, akik pénteken hajnalban a Baross téren elfogták azt a férfit, aki korábban egy embert megsebesített, többeket pedig megfenyegetett riasztópisztollyal a főváros VII. kerületében. Ezzel kapcsolatban Nagy Andrea azt mondta: arról nincs információjuk, hogy a gyanúsítottak az elfogásukat megelőzően milyen feladatokat láttak el a szolgálat során.

Az MTI fotóin az látható, hogy a TEK maszkos munkatársai intézkednek a Baross téren, és trélerre tesznek egy rendőrautót.

A rendőrség péntek hajnalban a honlapján azt közölte: egy 23 éves férfi csütörtök este 11 óra körül a Nefelejcs utcában - előzetes szóváltás után - riasztópisztollyal rálőtt valakire, majd elmenekült. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint H. Tamás korábban a Keleti pályaudvarnál, majd a Baross téren is megfenyegetett járókelőket, végül 23 óra 30 perc körül a Baross téren - újabb sértettek fenyegetése közben - elfogták, majd előállították.

A mentőszolgálatnál az MTI érdeklődésére közölték, hogy a Nefelejcs utcából a sérültet kórházba vitték.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com