Rendőrség: mintavételre állították elő a 4K! elnökét

Mintavételre állította elő a rendőrség I. András 32 éves budapesti lakost, aki ezt követően távozott az V.

kerületi kapitányság épületéből - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.


4K!Istvánffy András, a Negyedik köztársaság (4K!) párt elnöke csütörtök este, az MTI-hez eljuttatott közleményében számolt be arról, hogy nyilvánosan elszívott egy marihuánás cigarettát, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nádor utcai épületében jelképesen befizette 1 gramm marihuána után az áfát.

Az elnök a szervezet Facebook-oldalán azt írta: átkutatták a zsebeit, majd hosszas várakozás és a vizeletminta leadása után elengedték. Közlése szerint azért döntött a "polgári engedetlenség" mellett, mert "az, hogy egy füves cigi elszívásáért a rendőrség állít elő, mint bűnözőt, pont olyan nonszensz, mint a főtéren semmisíteni meg a sört". Ezzel - közlése szerint - arra utalt, hogy néhány nappal ezelőtt Nigériában 240 ezer palack sört semmisítettek meg a főtéren az iszlám törvények miatt.

A pártelnök szerint "tűrhetetlenné vált a képmutatás". "Nem akarok olyan világban élni, ahol ha péntek este megiszom egy pálinkát, akkor én rendes magyar ember vagyok, ha viszont egy jó barátom mellettem rágyújt egy füves cigire, ő bűnöző" - írta Istvánffy András.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com