Rendőrségi videó két magyar tolvajról. Nem tudhatták, hogy az utca be van kamerázva!

https://youtu.be/lL1m74xUpJs

Képernyőfotó 2016-01-23 - 15.59.13
A megalapozott gyanú szerint J. Arnold és társa 2016.

január 14-én 0 óra és 1 óra 30 perc közötti időben egy Budapest VII., Szövetség utcai étteremből két darab televíziót, két darab laptopot és két üveg szeszesitalt tulajdonított el.

A bíróság 2016. január 21-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.

A BRFK VII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat J. Arnold 24 éves, valamint Zs. Attila 28 éves budapesti lakosok ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás során bevezetett adatgyűjtés és felderítési tevékenység eredményeként a rendőrök a két elkövetőt beazonosították és J. Arnoldot 2016. január 18-án a Budapest VII., Vörösmarty utcában, Zs. Attilát 2016. január 19-én a Budapest VII., Szövetség utcában elfogták, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A két férfival szemben - őrizetbe vételük mellett - a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le, egyben előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2016. január 21-én elrendelt.

forrás: POLICE.hu

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com