Repülőtéri vesztegetés

Első fokon részben felmentette a repülőtéri vesztegetés vádlottjait szerdán a Fővárosi Törvényszék, elsősorban amiatt, mert a titkos információgyűjtés és a titkos adatszerzés során beszerzett bizonyítékok jelentős részét kirekesztette a bíróság a bizonyítékok közül.

A vádlottak közül egyedül az elsőrendű vádlottra, a Budapest Airport (BA) Zrt. egykori jogi előadójára szabott ki 5 év letöltendő börtönbüntetést a törvényszék vesztegetés elfogadása miatt. Sz. György a büntetése felének letöltése után szabadlábra kerülhet, a büntetésébe pedig beszámítják a korábbi kényszerintézkedések időtartamát is.

paragrafus

A másodrendű vádlottat, a cég volt jogi igazgatóját 2 év szabadságvesztéssel sújtották, amit öt év próbaidőre felfüggesztettek.

A repülőtéri vesztegetés mellett más vádpontokat is tartalmazó ügyben a 13 vádlott közül hatot felmentett a bíróság, egy vádlott egyéves börtönbüntetését két évre felfüggesztette, három vádlottat két-két évre próbára bocsátotta, egy vádlottat pedig 50 nap fizikai munkára kötelezett. A vesztegetés vádjában érintett hét ügyvéd közül mindössze háromnak a bűnösségét állapították meg.

A bíró indoklása során rámutatott: az ügyben titkos információgyűjtés, illetve titkos adatszerzés is történt. Előbbire a nyomozást megelőzően van lehetőség, utóbbira a nyomozás elrendelése után, kétszer 90 nap időtartamban.

A titkos információgyűjtéssel kapcsolatban a bíró azt hangsúlyozta: ha ennek során a felderítést végző szerv bűncselekmény gyanúját észleli, akkor haladéktalanul feljelentést kell tennie.

Ez esetben azonban nem az ügyvédi vesztegetések ügyében, hanem egy másik, a bíróságon jelenleg is folyamatban lévő ügy, a repülőtéri taxipályázattal összefüggő vesztegetés gyanúja miatt született feljelentés. Az ügyvédi vesztegetések ügyében így a felderítő szerv hibájából nem tudták értékelni a lehallgatási anyagokat.

A titkos adatszerzésről azt mondta: bár azt kétszer 90 napra lehetett volna elrendelni, ebben az ügyben 3 alkalommal is elrendelték. A bíró szerint a nyomozó hatóság "csinált egy kis stiklit", ugyanis a második 90 napos határidő lejárta előtt egy nappal érkezett a rendőrségre egy névtelen feljelentés, amelynek alapján új nyomozást rendeltek el és az új ügyszám alapján újra elrendelték a titkos adatszerzést.

A bíróság szerint "a rendőrség saját magának küldött e-mailt" a határidő kijátszására. Így a titkos adatszerzés során szerzett bizonyítékok egy részét is kirekesztette a bizonyítékok köréből.

Az egyik védőnek arra a felvetésére, hogy a bíróság miért nem jár el hivatalból, ha bűncselekmény gyanúja merült fel, a bíró közölte, a magánokirat-hamisítás merülhetne fel, de ennek a büntethetősége már elévült.

Az egyik vádpont szerint Sz. György, a BA Zrt. jogi előadója és közvetlen felettese, R. V. Krisztina jogi igazgató 2007 végén, 2008 elején elhatározta, hogy a társaság által a jogi feladatok elvégzésére kötött megbízási szerződések alapján ügyvédi irodáknak kifizetendő összegekből jogtalan előnyt kérnek.

Ezért a jogi igazgató a jogi előadó közreműködésével olyan ügyvédi irodák megbízásáról döntött, amelyek tagjai hajlandóak voltak arra, hogy a megbízási díjként kifizetett összeg egy részét visszaadják.

A bíró indoklása szerint két ügyvéd esetében a jogszerűen alkalmazott lehallgatási jegyzőkönyvek olyan mértékben igazolják ebben a vádpontban az érintett vádlottak bűnösségét, ami nagyon ritka korrupciós ügyekben.

Egy másik vádpontban azzal vádolták meg Sz. Györgyöt: egy ingatlan vásárlásakor 2,5 millió forintot ajánlott egy ingatlanforgalmazó cégnek, hogy egy 65 millió forintos ingatlant olcsóbban vehessen meg. A törvényszék kimondta, mivel végül a vádlott az eredeti áron vette meg az ingatlant, ez a vád pusztán feltételezés.

A harmadik vádpont szerint Sz. György 2009 májusában - ekkor már a BKV Zrt. jogi igazgatójaként - elhatározta, hogy a szerződés-nyilvántartó rendszer beszerzésével kapcsolatban jogtalan előnyre tesz szert, és megállapodott a közlekedési vállalat informatikai igazgatójával, hogy ha segíti a szerződés létrejöttét, akkor fog kapni a csúszópénzből.

A bíróság megállapította, az informatikai igazgató felelőssége az eljárás során nem volt bizonyítható, ugyanakkor Sz. György elismerte felelősségét, amikor azt mondta: "nem kérdés, hogy felelősség terhel és azt el is ismerem".

Sz. György 2009 nyarán felvette a kapcsolatot egy kft. ügyvezetőjével, a szerződés-nyilvántartó rendszer megvalósítására irányuló vállalkozói szerződést 2009 augusztusában írták alá. A végleges vállalkozói díj 28 millió forint volt, amelyből Sz. György 11,8 millió forintra tartott igényt. A törvényszék tanúvallomások alapján ezt az összeget "hálapénznek" nevezte, egyúttal ítéletében elrendelte az összeg elkobzását is.

A bíróság a büntetés kiszabásakor nem adott helyt annak az ügyészi javaslatnak, hogy a volt jogi előadót és a volt jogi igazgatót tiltsa el a jogi tevékenységtől. Úgy vélte, nem a jogi végzettségük, hanem vezető beosztásuk tette lehetővé a bűncselekmények elkövetését, ezért attól tiltotta el őket, hogy gazdálkodási szervezet vezető beosztású munkavállalói legyenek 6 évig, illetve 3 évig.

Sz. György esetében a bíró azt mondta: az új büntető törvénykönyv tette lehetővé, hogy mivel 5 évnél nem súlyosabb büntetésről van szó, annak felének letöltése után szabadulhasson a vádlott, és a cukorbetegségére tekintettel döntött így.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész valamennyi vádlott esetében fellebbezést jelentett be, elsősorban a felmentő rendelkezésekkel szemben a bűnösség megállapítása, illetve magasabb büntetési tétel kiszabása érdekében. Sz. György felmentésért és enyhítésért, a volt jogi igazgató felmentésért fellebbezett, a többi jelenlevő vádlott tudomásul vette a döntést.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com