Roma támadók nyakon szúrtak egy magyart - a rendőrség az áldozatnál házkutatott...

Roma bűnözői csoport összevert egy magyar embert, majd össze- vissza szurkálták az áldozatot Budapesten egy Árpád utcai lakótelep lépcsőházában.


Sajnos ez az ügy minden napos hazánkban. De ez a médiába nem kerül felszínre, de ha véletlen egy romát bántalmaznak, az egyből címlapon van...

De az ügy apropója nem is az, hogy most írunk erről, hanem az, hogy a támadás után nem a romáknál volt házkutatáson a rendőrség, hanem az áldozatnál.

A támadókat a XXI. kerületi rendőrkapitányság járőrei húsz percen belül elfogták. Miután az áldozatot megszurkálták, összeverték és elvették a mobiltelefonját.

A két elkapott cigány édesanyja a kórházba azért könyörögtek az áldozat anyukájának, hogy ne tegyen feljelentést a fiatalember, mert ők szegények és mi lesz így velük...
De itt nincs vége a történetnek az asszony azt mondta, hogy ezt nem hagyhatják feljelentés nélkül. Itt is rendőrséget kellett hívni, mert a cigány asszonyok köréből úgy kellett kiszabadítani az áldozat anyukáját.

Ezután a cigányokat kihallgatták és a szavukra ment a rendőrség házkutatni, mivel azt hazudták, hogy a magyar férfi kábítószert árul a lakásból.


Azt elfelejtették elmondani, hogy ők be akartak hatolni a lakásba és el szerették volna vinni a fülesük alapján a műszaki dolgokat.

Természetesen a rendőrség semmit sem talált. De a hab a tortán az, hogy a cigány bűnözők ekkor már a lakásukban tévézhettek, vagy mást csinálhattak, mert vádalkuval hazamehettek. Persze a vád amit cseréltek a szabadságért valótlan volt, de a cigányok szabadok lettek.

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com