Sikkasztással vádolnak egy vasi könyvtárost

Simon József megyei főügyész tájékoztatása szerint a vádlott, aki 30 éve dolgozott könyvtárosként, összesen 336 könyvet és folyóiratot tulajdonított el, 6 millió 761 ezer forint értékben és azokat az interneten feladott hirdetések segítségével, postai úton értékesítette, összesen 1 millió 35 ezer forintért.



A vevőknek azt mondta, hogy örökségből jutott a kiadványokhoz, amelyekből a könyvtári pecsétet kiradírozta, illetve úgy tüntette fel, mintha azok selejtezettek lennének. A főügyész közölte: a kárból - lefoglalásokból - 271 ezer forint megtérült, és a vádlott további 245 ezer forintot megtérített a könyvtárnak.

A Szombathelyi Járási és Nyomozó Ügyészség a büntetlen előéletű férfit jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével vádolja, és vele szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását javasolja; emellett 827 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is köteleznék.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com