Simon-ügy - Meghosszabbították a volt szocialista képviselő házi őrizetét

További három hónappal meghosszabbították Simon Gábor volt szocialista képviselő házi őrizetét.

simonA Fővárosi Törvényszék honlapján pénteken megjelent közlemény szerint a Budai Központi Kerületi Bíróság keddi végzésében újabb három hónappal meghosszabbította S. Gábor gyanúsított házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. A végzés nem jogerős.

A közlemény ismerteti: a kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség.

A végzés indoklása szerint a bűncselekmények megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, az ügyészi indítvány megalapozott. A bíróság rámutatott, hogy a házi őrizet elrendelése óta nem merült fel olyan ok vagy körülmény, amely annak megszüntetését vagy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását tenné indokolttá.

A házi őrizet 2015. január 12-ig tart, amelynek helyszínét S. Gábor csak külön bírói engedéllyel hagyhatja el. A kényszerintézkedés szabályainak megtartását továbbra is a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel köteles ellenőrizni a rendőrkapitányság - olvasható a közleményben.

Simon Gábor ellen költségvetési csalás, és más bűncselekmények miatt februárban indult eljárás. A KNYF csaknem 100 millió forintos költségvetési csalással és öt rendbeli hamis magánokirat-felhasználás vétségével gyanúsítja őt.
Az MSZP volt elnökhelyettesét március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később azonban megszüntette a kényszerintézkedést és házi őrizetét rendelte el.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com