Simon-ügy - Ügyészség: nem Polt Péter helyettese vezeti a kihallgatásokat

A Legfőbb Ügyészség szóvivője szombaton cáfolta azt a lapinformációt, amely szerint Simon Gábornak, az MSZP volt elnökhelyettesének a kihallgatásait Polt Péter legfőbb ügyész helyettese, Lajtár István vezetné.

mszp-uj-logoFazekas Géza az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a Központi Nyomozó Főügyészség által az úgynevezett Simon-ügyben folytatott nyomozással kapcsolatban az ügyészség - az eddig közreadott hivatalos közlésein túl - a jelenleg is széles körben folyó nyomozás érdekére való tekintettel nem kívánja kommentálni a sajtóban megjelent különböző találgatásokat.

Kiemelte ugyanakkor, hogy cáfolja a Népszava szombati számában megjelent állítást a kihallgatás vezetőjéről
A Népszava szombaton egyebek mellett azt írta, "...úgy tudjuk egyébként, hogy Simon kihallgatásait akkor és azóta is személyesen Polt Péter helyettese, Lajtár István vezeti".

A szóvivő közölte: a lapinformáció azért is légből kapott, mert Lajtár István legfőbb ügyészségi tanácsos Polt Péter legfőbb ügyész közjogi helyettese. Ezen beosztásából fakadóan konkrét ügyészségi nyomozati cselekményeken nem vesz részt, mint ahogy azok felügyelete sem hozzá tartozik - tette hozzá.

Simon Gábort, az MSZP volt elnökhelyettesét költségvetési csalással, magánokirat-hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják, március 10-én őrizetbe vették, jelenleg előzetes letartóztatásban van. A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy Simon Gábornak egy bécsi számlán több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com