Sukoró-ügy - Közel féléves szünet után folytatódott az eljárás a Szolnoki Törvényszéken

Tanúmeghallgatással csaknem féléves szünet után kedden folytatódott a sukorói telekcsere ügyében indított büntetőper tárgyalása a Szolnoki Törvényszéken.

sztA keddi, több órás szünetekkel tarkított tárgyalási napon tanúként hallgatták meg Gyenesei István volt önkormányzati minisztert, aki rövid vallomása alatt többször megismételte, hogy tárcavezetőként nem volt kapcsolata a Sukoróra szánt kaszinóberuházással. Emlékezete szerint a befektetők képviselőivel találkozott, de azok semmilyen kérést nem fogalmaztak meg felé, a minisztérium pedig a beruházásról gazdasági számítást nem végzett.

A bíróság szintén tanúként idézte be Benedek Fülöpöt, a Gyurcsány-kormány agrárminisztérium államtitkárát, de ő kimentette magát.

A sukorói telekcsere ügyében indított büntetőper 2013.

január 7-én kezdődött a Szolnoki Törvényszéken, amelyet az OBH elnöke jelölt ki az ügy tárgyalására.

A Szolnoki Törvényszék azonban - figyelemmel az Alkotmánybíróság nem sokkal korábban megszületett határozatára - tavaly december 18-án illetékességének hiányát állapította meg, és áttette az ügyet a Fővárosi Törvényszékre. Utóbbi azonban idén januárban szintén illetékességének hiányát állapította meg, és az iratokat felterjesztette a Kúriához illetékes bíróság kijelölése végett.

Fellebbezés után a Fővárosi Ítélőtábla azt mondta ki, hogy az iratokat a Szolnoki Törvényszéknek kellett volna közvetlenül a Kúriához felterjesztenie. Az ítélőtábla állásfoglalása szerint a Fővárosi Törvényszék az OBH elnökének jogerős határozata folytán az ügy intézéséből eleve kizárt bíróságnak tekintendő, ahová emiatt az ügy áttétele nem lehetséges.

A Kúria végzése arról szólt, hogy mégis a Szolnoki Törvényszéknek kell tárgyalnia a Sukoró-ügyként ismert, Tátrai Miklós és társai ellen folyó büntetőpert.

A Központi Nyomozó Főügyészség 2012 nyarán emelt vádat Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója, Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium volt szakállamtitkára, F. Zsolt értékbecslő és V. Bálint ügyvéd ellen.

Tátrai Miklóst, Császy Zsoltot, Markó Andreát és F. Zsoltot egy külföldi befektetői csoportnak a Velencei-tó partjára tervezett kaszinóberuházásával kapcsolatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletével vádolják. Ezt a KNYF szerint Tátrai Miklós és Markó Andrea tettesként, Császy Zsolt és F. Zsolt bűnsegédként követte el. V. Bálintot kétrendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolják. A vád szerint a beruházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot. A per június 27-én folytatódik.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com