Súlyosbították az elvált feleségét megölő kalocsai férfi büntetését

Jogerősen tizenhét és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla azt a kalocsai férfit, aki közös gyermekük szeme láttára késelte halálra korábbi feleségét 2012 őszén. A tábla súlyosította az első fokon kiszabott büntetést.

A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek a 38 éves férfit, és megszüntette a szülői felügyeleti jogát is. A házaspár Kalocsán lakott, 1999-ben lányuk született.

Házasságukat 2010 nyarán bontották föl, és bár gyakoriak voltak a veszekedések, egy évet még együtt töltöttek, míg az asszony a gyerekkel a szüleihez nem költözött. A férfi nem tudott belenyugodni a kapcsolat felbomlásába, fenyegette, öngyilkossággal zsarolta az asszonyt, aki a hatóságokhoz fordult, és távoltartás elrendelését kérte, amit a bíróság teljesített is. Ennek letelte után a vádlott folytatta a nő zaklatását, és bántalmazta is őt.

kesAz asszony a gyermekével néhány hónapra Angliában költözött, de amikor visszatértek, a vádlott állandóan követte, folyamatosan zaklatta a sértettet. Amikor pedig találkozott a kislányával, többször fenyegetőzött azzal, hogy megöli az anyját. A férfi 2012. szeptember 26-án a vádlott ismét találkozott elvált feleségével és gyermekével. Bár a nő kérte, hogy távozzon, követte őket az utcán, majd amikor az asszony telefonon próbált segítséget kérni, rátámadt. Bicskát vett elő, és magából kivetkőzve több mint tízszer megszúrta az asszonyt. Gyermekük az anyja elé állt, a vádlott azonban félre tolta, és bár nem akarta, őt is megsebesítette. A vérző nő egy közeli büfében kért segítséget, onnan vitték kórházba, ahol tíz nappal később belehalt sérüléseibe. A vádlott a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett, de azt mondta, nem emlékszik pontosan a történtekre. Az utolsó szó jogán a férfi sírva kért bocsánatot lányától és volt felesége családjától. A táblabíróság a döntésével súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által kiszabott tizenöt éves büntetést.
forrás:MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com