Szabadlábon maradnak a TEK által robbanóanyagok miatt elfogott csoport tagjai

Szabadlábon védekezik az a négy ember, akit a hétvégén fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), és a TEK szerint az autójukban robbanóanyag volt. A Fővárosi Törvényszék szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez.

Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét helyettesítő ügyész az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: a XI. és XXII. kerületi ügyészség a négy gyanúsított közül egynél tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatás elrendelését bizonyítékok eltüntetésének és bűnismétlésnek a veszélye miatt, ám ezt a bíróság nem tartotta megalapozottnak. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

bírói kalapács

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság indokolása szerint nincs semmi arra utaló jel, hogy a második világháború iránt hobbiszinten érdeklődő gyanúsított bármilyen kapcsolatban állna szervezett bűnözői csoportokkal, terrorszervezetekkel vagy tudását és vegyi anyagait a közrend, illetve emberek élete ellen kívánta volna fordítani.

Arra sincs semmilyen adat, hogy az ügy "kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal". Az ügy összes körülményéből mindennek éppen az ellenkezője valószínűsíthető - hangsúlyozták. Nincs adat szélsőséges nézetekre és - azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar - külföldi kapcsolatokra sem. A bíróság kiemelte azt is, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű.

A négy gyanúsítottal szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást "robbanóanyag felhasználására szolgáló készülék engedély nélküli tartásával elkövetett robbanóanyaggal visszaélés" és lőszerrel visszaélés bűntette miatt.

Hajdu János, a TEK főigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kedd este azt mondta: a TEK a hétvégén két csoportot fogott el, lőfegyvereket, robbanóanyagokat is talált náluk, a házkutatásokon pedig "bombalaborra" is bukkantak.

Hajdu János, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy a TEK előzőleg közölte, sorozatlövő fegyverekkel és robbanóanyagokkal rendelkező embereket fogtak el terrorellenes akciósorozatukban a hétvégén, elmondta: két külön esetről van szó, az első pénteken, a második szombaton történt, különböző helyszíneken.

Közölte: az egyik esetben egy gépkocsiban két embert fogtak el, akinél sorozatlövő fegyverek voltak. A fegyverszakértő véleménye szerint ezek éles lőfegyverek, amelyekhez találtak lőszereket, tárakat és hangtompítókat is - tette hozzá.

Gasz Péter ügyész az MTI-nek szerdán elmondta: ezt a két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, lőfegyverrel visszaélés bűntettével gyanúsítják őket.

Hajdu János az M1-en kedd este közölte: a másik esetben négy embert vettek őrizetbe. Egy Budapest felé tartó gépkocsit állítottak meg a főváros határában, és a gépkocsiban robbanóanyagot találtak. A Fővárosi Törvényszék szerdai közleményében azt írta, hogy a fémtárgyakat (például tojásgránátokat) a gyanúsítottak egy Veszprém melletti erdőben, fémkereső segítségével találták meg és gyűjtötték össze, azzal a céllal, hogy azokat lakásukra szállítsák.

Hajdu János az M1-en azt is elmondta az üggyel kapcsolatban, hogy házkutatások során "bombalabort" találtak, házilag gyártott robbanószerek kerültek elő, amelyek "emberélet kioltására maximálisan alkalmasak".

Szavai szerint ezeket úgy rakták össze, hogy azokat "álcázott eszközként lehetett volna (...) indítani". A TEK főigazgatója közölte: még vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két csoport között, valamint azt is, hogy vannak-e más elkövetők, helyszínek.

Hajdu János megerősítette, hogy a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com