Száguldozó német férfi ellen emelt vádat a pécsi ügyészség
Hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség egy 74 éves német férfi ellen, aki megpróbált a rendőrök elől az autójával elmenekülni - tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.
A Baranya Megyei Főügyészség közölte: a vezetéstől 2013-ban véglegesen eltiltott férfit januárban a Baranya megyei Himesházán akarták megállítani a járőrök, a vádlott azonban autójával menekülni kezdett.
A rendőrök megkülönböztető jelzéssel követni kezdték, de a helyenként óránkénti 140-150 kilométeres sebességük ellenére nem érték utol.
A jármű feltartóztatásába több egység is bekapcsolódott, egy járőrkocsit az úttesten keresztbe állítottak, egy rendőr pedig karjelzéssel megpróbálta megállítani a száguldó autót. A német férfi azonban az útpadkára hajtva kikerülte a rendőrautót - írták, hozzátéve: a rendőrnek el kellett ugrania az autó elől, a kezét azonban a száguldó kocsi visszapillantó tükre így is elérte.
A sofőr a lakóhelyére érve átült egy másik autójába és azzal folytatta a száguldást; az őt követő rendőrök megkülönböztető jelzései ellenére továbbra sem állt meg. A rendőrség végül a lakásán fogta el a férfit.
MTI

Hozzászólások