Százmilliós baranyai áfacsalási ügyben javasolnak vádemelést

Kuperczkó Adrienn közölte: traktorok és más mezőgazdasági gépek áfájával "ügyeskedő" társasággal szemben zárták le a nyomozást.

A gyanú szerint a csalássorozat irányítói az általuk működtetett cég nevében belföldi megrendelők részére szereztek be közvetlenül a gyártól nagy értékű mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket, amelyeket papíron először egy általuk létrehozott szlovákiai cégnek exportáltak, közösségi, áfamentes eladásként. Majd a traktorokat a szlovák társaság értékesítette tovább - szintén csak papíron - a magyar megrendelőknek, ugyancsak adómentesen. A traktorok és gépek valójában Magyarországot nem hagyták el, azok a beszerző cég telephelyén sorakoztak.

 

A gyanúsítottak a fiktív utaztatásokat szabályosnak tűnő szállítási okmányokkal is alátámasztották, a szállítás költségeit ki is fizettették a vevőkkel - emelte ki Kuperczkó Adrienn, aki jelezte, hogy az elkövetők mintegy százmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek. Mint felidézte, a pénzügyi nyomozók 2016-ban 15 helyszínen - köztük Bács-Kiskun, Baranya és Pest megyékben - tartottak házkutatásokat. Könyvelési anyagokat, számlákat, szerződéseket és egyéb bizonyítékokat foglaltak le, illetve tanúkat hallgattak meg.

A költségvetésnek okozott kár teljes mértékben megtérül a készpénzlefoglalásnak, illetve a nagy értékű ingatlanok és üzletrészek zárolásának köszönhetően - hangsúlyozta a pénzügyőr főhadnagy. Az ügyben a láncolatot irányító férfi és nő mellett meggyanúsították a hamis okmányokkal "variáló" fuvarozócég ügyvezetőnőjét, valamint a szlovák cég ügyvezetőjét is. Az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt akár tíz év szabadságvesztés is kiszabható.

MTI

Hozzászólások

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Elfogták a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német férfit

Csütörtökre virradó éjjel elfogták a rendőrök a pacsai emberölés gyanúsítottját, egy német állampolgárt, a férfi szerdán egy német házaspárra támadt otthonukban, a késelésbe a férj belehalt - tájékoztatta a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel az MTI-t.

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

http://ujhazak.com