Százmilliós csalás károsultjait keresi a rendőrség

Külföldi bankszámlákra utaltattak át különböző összegeket egy cég nevében ismeretlenek magas hozamot ígérve 2011 és 2015 között, de a pénznek nyoma veszett. A rendőrség károsultak jelentkezését várja - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője pénteken az MTI-vel.

rendőrség-bűnügy5Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának adatai szerint az egyelőre ismeretlen tettesek 2011 januárjától 2015 januárjáig a Goldstein Brokers Ltd. nevében úgynevezett Forex befektetési szerződést kötöttek, amelynek alapján a sértettek különböző összegeket fizettek be külföldi bankszámlákra befektetési céllal.

Az érintettek ezeket a pénzeket később sem kivenni, sem visszaszerezni nem tudták, így a csalók az eddig kihallgatott embereknek több mint 100 millió forintnyi kárt okoztak - tette hozzá a szóvivő.

A nyomozás eddigi adatai alapján feltehető, hogy jelentősen bővülhet a sértetti kör, ezért a PMRFK kéri azoknak a jelentkezését, akiket hasonló módon károsítottak meg ismeretlenek. Munkaidőn kívül a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, munkaidőben a 06-1-443-58-00/30-662- es melléken vagy az ismert segélyhívókon fogadják a bejelentéseket.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com