Százötvenöt ítéletet hozott a Szegedi Járásbíróság határzár tiltott átlépése miatt
Százötvenöt ítéletet hozott határzár tiltott átlépésének bűntette ügyében a Szegedi Járásbíróság a múlt héten - tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.
Juhászné Prágai Erika közölte, két vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki a bíróság, a kiutasítás mellett, 133 vádlottat egy, húszat pedig kettő évre kiutasított Magyarországról.
A vádlottak - akik többségében szomáliai, pakisztáni, iráni és szír állampolgárságúnak vallották magukat - a mások által korábban megrongált határzáron keresztül vagy a kerítés alatt, illetve felett átbújva léptek illegálisan magyar területre.
A bíróság ítéleteit a vádlottak és védőik tudomásul vették, így azok jogerőre emelkedtek. A terheltek nem kérték az írásba foglalt ítélet anyanyelvükre fordítását.
A szóvivő kitért arra, hogy az elmúlt héten a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra tíz menekültügyi kérelemmel kapcsolatos beadvány érkezett. A folyamatban lévő ügyek közül 17 hatályon kívül helyezéssel, míg egy-egy megszüntetéssel, illetve áttétellel fejeződött be.
MTI

Hozzászólások