Tagadta bűnösségét a volt képviselő

Tagadta bűnösségét Simon Gábor volt szocialista politikus a költségvetési csalás és hamis okirattal visszaélés vádjával a Fővárosi Törvényszéken szerdán megkezdődött büntetőperben.

A vád szerint Simon Gábor 2008 és 2012 között jövedelemként vagyonnyilatkozataiban és adóbevallásaiban kizárólag az országgyűlési képviselői, valamint az államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel.

simon gábor

Ezzel párhuzamosan azonban más országban nyitott bankszámláin több száz millió forintnak megfelelő, ismeretlen forrásból származó devizát helyezett el, és nem fizetett személyi jövedelemadót, sem egészségügyi hozzájárulást utána. Az így okozott vagyoni hátrány mintegy 120 millió forint, amelyet Simon Gábor az eljárás során megtérített.

A vádirat tartalmazza azt is, hogy később Simon Gábor és K. J. másodrendű vádlott különböző időpontokban hamis bissau-guineai útlevelet készíttetett Welsz Tamás vállalkozóval, majd azok felhasználásával újabb bankszámlákat nyitottak és jelentősebb pénzösszegeket helyeztek el rajtuk.

Simon Gábor ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények, a másodrendű vádlott ellen felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség.

Simon Gábor szocialista országgyűlési képviselő volt 2002-től három cikluson át, 2014 februárjáig, amikor a büntetőeljárás miatt lemondott mandátumáról. Közben, 2008 és 2010 között a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára volt, és betöltötte az MSZP elnökhelyettesi, illetve választmányi elnöki tisztségét is.

Sajtóhírek szerint 2014. március 10-ei őrizetbe vételét megelőzte a Welsz Tamásnál tartott házkutatás. Március 12-étől Simon Gábor két hónapra előzetes letartóztatásba került. Welsz Tamás március 20-án egy rendőrautóban meghalt, miközben kihallgatásra vitték.

A szerdai tárgyaláson Simon Gábor ártatlannak vallotta magát, kérdésekre nem válaszolt, felolvasott vallomása szerint az említett összegek külföldi, nem titkolt, legális forrásokból származtak és nem voltak adókötelesek.

A volt politikus elmondta, hogy már 2002 előtt is tehetősnek számított, külföldön jövedelmező vagyonkezelői tevékenységet folytatott. A 2000-es években svájci bankban volt másfél millió dollárja, amelyet egy idő múlva osztrák pénzintézetekhez vitt át.

A vádlott hangsúlyozta, hogy a bankok minden esetben ragaszkodtak a befizetett összegek forrásának igazolásához, és ezt ő meg is tette.

Hangsúlyozta: szó sincs ismeretlen forrásokról, ezek korábbi megtakarítások, amelyek után az adótanácsadók szerint nem kellett adót és egészségügyi hozzájárulást fizetnie.

A másik, hamis útlevelekkel, számlanyitással kapcsolatos vádpontra reagálva úgy fogalmazott: Welsz Tamásról "máig se tudom, hogy megbízást teljesítő fedett ügynök vagy kalandor volt, de jól kibabrált velem".

Simon Gábor kiemelte, hogy a vádirattal ellentétben Welsz Tamás kereste meg őt 2014 februárjának elején, miután a médiában hadjárat indult ellene. A vállalkozó azt mondta neki, hogy bajban van, nyomozás indul ellene és le fogják tartóztatni, csak ő segíthet rajta.

Ezután Simon Gábor - a tárgyaláson felolvasott vallomása szerint - megijedt és jóhiszeműen megbízást adott Welsz Tamásnak, aki elkérte tőle minden, az üggyel kapcsolatos dokumentációját. Azokat ő - miután a "színjáték, díszlet hiteles volt" - át is adta.

Majd a vállalkozó arra próbálta rávenni, hogy legalizálja - szavai szerint amúgy is legális - jövedelmeit. Állítása szerint ekkor fogott gyanút, és miután mások is figyelmeztették arra, hogy vigyázzon vele, visszavonta Welsz Tamástól a megbízást és visszakérte az iratait, amelyeket azonban nem kapott meg.

A volt politikus úgy fogalmazott: a vállalkozó a hatóságok előtt tett "lejárató vallomása (...) gyakorlatilag elintézte előzetes letartóztatásomat". Amikor pedig tisztázatlan körülmények között, "a rendőrök karjaiban meghalt", az előzetes letartóztatásban lévő Simon Gábornak elmondása szerint már halálfélelme volt.

Simon Gábor leszögezte, nem igaz, hogy évek óta ismerték egymást, nem kért a vállalkozótól hamis útlevelet, és azt sem, hogy azzal nyisson neki bankszámlát.

A vádlott szóvá tette, már hónapokkal azelőtt nyomoztak ellene, hogy a mentelmi jogáról lemondott volna.

Az egyik tárgyaláson ismertetett irat szerint a svájci hatóságok korábban egy jogsegélykérelemre úgy reagáltak, hogy az adókikerülés az ottani törvények szerint nem bűncselekmény, de a kérelem teljesíthető, ha a gyanúsított hozzájárul. Erre akkor Simon Gábor úgy reagált: "jelenleg nem nyilatkozom".

Egy másik ismertetett irat szerint a volt politikusnak közép-európai befektetési lehetőségek felkutatásával, vagyonkezeléssel kapcsolatban kétmillió dolláros szerződése volt uruguayi partnerekkel. A szerződésben kikötötték, hogy a tartalmát a felek harmadik személyek előtt csak a másik belegyezésével tárhatják fel.

A tárgyaláson elhangzott, hogy Welsz Tamás egyik kihallgatásán arról beszélt: az 1990-es években lett bissau-guineai állampolgár, az erről szóló iratokat egyenesen a fekete-afrikai ország belügyminiszterétől vehette át.

A másodrendű vádlott, aki hamis bissau-guineai útlevél felhasználása miatt került bíróság elé, egyáltalán nem kívánt vallomást tenni a bíróságon. Korábbi vallomása szerint meg nem fizetett közterhek miatt nem akart a saját nevén bankszámlát nyitni, ezért szerzett Welsz Tamástól hamis útlevelet.

Simon Gábor a tárgyaláson kérte a bíróságtól a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetését, ám ezt elutasították azzal az indokkal, hogy a rendelkezésére álló pénz továbbra is lehetővé teszi szökését, akár a családjával együtt is.

A büntetőper decemberben tanúk meghallgatásával folytatódik.

MTI

Hozzászólások

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

Díjnyertes kiskutya életét oltotta ki egy 16 éves fiú Nagyréven

A fiú először tagadta, majd beismerte tettét, állítólag azt hitte az állatról, hogy kóbor kutya.

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

Zavart viselkedésű muszlim férfi miatt kellett kiüríteni a ferihegyi terminált

A férfiről először több portál az írta, hogy imádkozni kezdett, de később kiderült, hogy nem ez történt.

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

Autista kislány kezéből tépték ki a telefont a budapesti metrón

A kislány édesanyja kétségbeesésében megosztotta a történetet a közösségi oldalon.

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

Afrikai macskafélét tartott társasháza udvarán egy szegedi nő

A nő a ragadozót egy kennelben tartotta, miután Németországban megvette.

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

12 milliárdot osztottak ki egy nap alatt egy olyan pályázaton, melyet meg sem hirdettek

A választások frankón elveszik az emberek tekintetét minden másról. Úgy írtak ki pályázatot, hogy arról senki nem tudott hivatalosan és a több hónapos felkészülés helyett voltak olyan nemzeti huszárok akik aznap mindent be tudtak adni. Ez érdekelheti az OLAF-ot újra.

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Szoknyája alatt akarta becsempészni 3 hónapos gyerekét egy nő

Az asszony nem tudta beszerezni a gyerek úti okmányait, ezért folyamodott ehhez a megoldáshoz.

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

Felháborító dolgot művelt a férfi a gyógyszerésszel egy kamillatea miatt

A lázas férfinek nem tetszett, hogy nem cserélték ki a kamillateáját.

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

Gumicsónakkal akartak bejönni a migránsok Röszkénél – fotók

10 migráns egy motoros gumicsónakban akarta átlépni a határt, de elkapták őket.

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Háromgyerekes család szájából vette ki az ételt az embertelen tolvaj

Az édesapa egy rosszul lett férfinek segített az utcán, ekkor rabolták ki.

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

1,5 millió forint befektetés = Havi garantált 300 ezer forint nyereség!! Károsultakat keresünk!

Ön hisz még a mesékben? Itt egy tündérmese, mely alkalmas arra, hogy emberek könnyen és gyorsan meggazdagodjanak. Gondolja önnek sikerülhet? Mi úgy gondoljuk, hogy van aki jól járhat... és van aki nagyon rosszul.

http://ujhazak.com