Tagadta bűnösségét egy 16 évvel ezelőtti pécsi gyilkosság vádlottja

Tagadta bűnösségét egy 1998-ban történt emberölés vádlottja a Pécsi Törvényszéken hétfőn kezdődött büntetőperben.

bírói kalapácsH. Gábor a bíróság Antal Gábor vezette büntetőtanácsa előtt mindössze annyit közölt, hogy fenntartja korábbi vallomását, nem ismeri el felelősségét.

Az ügyészség szerint a 42 éves férfi volt az, aki testőrével 1998. január 21-én a Pécset Orfűvel összekötő Abaligeti útra csalta egy tőle üzleti ügy miatt pénzt követelő ismerősét.

A vád alapján H. Gábor ott különös kegyetlenséggel végzett a férfival: tizenhatszor csákánynyéllel sújtott le rá, tizenkilencszer késsel szúrta meg. Az áldozat hosszú szenvedés után a helyszínen belehalt sérüléseibe, feltételezett gyilkosa és társa elmenekült.

A vádlott testőre még abban a hónapban rendőrkézre került, és egy évvel később bűnsegédként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen nyolc év fegyházra ítélték.

H. Gábor Angliába szökött, ahol tizennégy éven át bujkált. A körözött férfi új személyazonosságot szerzett, és egy fuvarozó cégnél targoncavezetőként, sofőrként dolgozott, amikor 2012-ben a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomára akadt és angol rendőrök elfogták.

A per hétfőn és kedden tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik a Pécsi Törvényszéken.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com