Tarlós: az utasok biztonsága ugyanolyan lényeges, mint a taxisoké

Fontos a taxisok biztonsága, de az utasoké sem kevésbé lényeges, ezért is elfogadhatatlan egyes taxisok eljárása - közölte Tarlós István főpolgármester kedden az MTI-vel.

A főpolgármester közleményében emlékeztetett: az utóbbi időben több esetben inzultáltak taxisok utasokat, illetve járókelőket. "Azt hiszem, az mégsem elfogadható állapot, ha egyes taxisok egyszerűsített eljárások keretében fegyelmezik a társadalmat, miközben bréko-bréko felkiáltással további taxisok fenyegető odacsődítésével nyomatékosítják nézeteiket" - írta Tarlós István.

taxiA főpolgármester szerint nehezen elképzelhető, hogy a 71 éves Benkő László, aki az utóbbi ötven évben nemigen verekedett, komolyan veszélyeztette volna a fiatal, jó kondícióban lévő taxis élet- és vagyonbiztonságát.
"Természetesen ígéretünkhöz híven ősszel a taxisok képviselőivel közösen áttekintjük az új fővárosi taxisrendelet tapasztalatait is", de "bűncselekményi tényállások szankcionálása nem önkormányzati rendelet kérdése" - írta Tarlós István.

A Blikk hétfőn írt arról, hogy az Omega zenekar dobosát, Debreczeni Ferencet és billentyűsét, Benkő Lászlót vasárnap hajnalban Budapesten egy taxis úgy megverte, hogy kórházi ellátásra szorultak. A lap szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap azt közölte, hogy egy budapesti lakost gyanúsítottként hallgattak ki a súlyos testi sértés miatt indult ügyben. Ugyancsak a Blikk írt szombaton arról, hogy a BKV volt szóvivőjét, a kerékpározó Szilágyi Károlyt kis híján elgázolta, majd üldözőbe vette, végül megverte egy taxis.
forrás.MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com