Társasházi lakásban találtak kenderültetvényt Hódmezővásárhelyen

Egy társasházi lakásban találtak kenderültetvényt a rendőrök Hódmezővásárhelyen, a termesztőt az átható szag buktatta le - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-t.


Szenti Szabolcs elmondta, a rendőrök lakossági bejelentés alapján tartottak házkutatást pénteken H. Zsolt otthonában. A férfi az egyik szobában fóliasátrat épített fel, ott termesztette a kendernövényeket. A nyomozók több mint 120 gramm kábítószernek minősülő növényi törmeléket, valamint 12 palántát foglaltak le. A gyanúsított a kábítószer többségét már értékesítésre kisebb pakkokba összekészítve tárolta.
H. Zsolt egy füzetben a termesztéssel kapcsolatos kiadásairól pontos nyilvántartást vezetett. A rendőrök a további adatgyűjtés eredményeként több olyan fogyasztót állítottak elő, akik a 26 éves férfitól szerezték be a drogot - közölte a százados.
A rendőrség őrizetbe vette a férfit, és visszaélés kábítószerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com