Tíz év börtönre ítéltek egy prostituáltat halálosan megsebesítő férfit Kecskeméten

Nem jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, aki megölt egy állapotos prostituáltat - tájékoztatta a törvényszék sajtóreferense az MTI-t.

bíróSárközy Szabolcs közleménye szerint az ittas vádlott 2012. november 2-án Kecskeméten felvett a gépkocsijába egy prostituáltat, és megállapodtak, hogy 2500 forintért szexuális kapcsolatot létesítenek. A sértett később meggondolta magát, és 5000 forintot kért az aktusért. A vádlott tiltakozott, mert nem volt nála annyi pénz.

Ekkor a nő elővette a telefonját, mire a vádlott a vezetőülés alól kivette a bicskáját, és mellbe szúrta a sértettet. Az ötödik hónapos terhes nő kiugrott a gépkocsiból, de néhány méter megtétele után összeesett és meghalt.
A vádlott bűnösségét emberölés bűntettében és ittas járművezetés vétségében állapította meg a bíróság.

Az ítélet szerint a 2012. november 7-étől előzetes fogva tartásban lévő vádlott a büntetéséből legkorábban annak kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyészség súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com