Tíz évvel enyhítették egy rablás miatt Zalaegerszegen elfogott férfi ítéletét

Az első fokon kiszabott 13 év fegyházbüntetést jelentősen enyhítve másodfokon három év börtönre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki azért akart kirabolni egy dohányboltot, hogy visszakerülhessen a rácsok mögé - tájékoztatta a törvényszék pénteken az MTI-t.

bilincs_2A Vas megyei férfi 2014 júniusában egy konyhakéssel ment be az egyik zalaegerszegi dohányboltba, és "Rablás van!" felkiáltással a bevételt követelte az alkalmazottól. Az eladó egy nejlontáskába 155 ezer forintot tett. A rabló nem menekült el, többször is nyugodtan átszámolta a pénzt, megvárva, hogy a biztonsági szolgálat munkatársai, majd a rendőrök megérkezzenek.

A vádlott már az elsőfokú eljárás során is közölte a bírósággal, hogy azért követte el a bűncselekményt, mert vissza akart kerülni a börtönbe, ahonnan nem sokkal korábban szabadult. Nem volt munkalehetősége, kilátástalannak érezte az életét, korábban Vas megyében is azért követett el más bűncselekményt, hogy börtönbe kerüljön.

A bíróság a férfit mint erőszakos, többszörös visszaesőt tavaly októberben első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélte.

A Zalaegerszegi Törvényszék pénteken megváltoztatta az eredeti ítéletet minősítésében és időtartamában is. A másodfokú, jogerős ítéletben nem rablás, hanem kényszerítés bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, akire többszörös visszaesőként három év börtönbüntetést szabott ki.

Az indokolásában elhangzott: a körülményeket, a bizonyítékokat, a tanúk és a vádlott vallomását figyelembe véve a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy a vádlott célja valóban nem a pénzszerzés volt, hanem hogy börtönbe kerüljön, a cselekménye ezért nem rablásnak, hanem kényszerítésnek minősül.

A bírói tanács az erőszakos minősítést is elvetette, és a fegyházbüntetést is börtönre mérsékelte a vádlott egészségi állapotára, illetve a szakértői vélemény szerint fennálló személyiségzavarára tekintettel.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com