Tíz hónap fogházra ítéltek egy férfit, mert megszökött a házi őrizetből

Nem jogerősen tíz hónap fogházra ítéltek Budapesten egy 33 éves férfit, aki megszökött a házi őrizetből - tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI.

A lopás bűntette miatt folyamatban lévő alapügyben márciusban elrendelték a férfi házi őrizetét, nyomkövető eszköz alkalmazásával.

bilincs

A kényszerintézkedés betartását a kijelölt XXI. kerületi lakásban a rendőrök március 22-én ellenőrizték, és akkor még mindent rendben találtak. Pár órával később azonban a vádlott levágta a bokájáról a nyomkövető eszközt, eldobta, majd ismeretlen helyre távozott.

A férfit néhány héttel később elfogták a XXI. kerületben, a kerületi ügyészség pedig fogolyszökés vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította.

A bíróság a vádlottat tíz hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte, valamint elrendelte egy vele szemben korábban kiszabott hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com