Tizenkét év fegyházra ítéltek rablás és kifosztás miatt egy férfit

Ibolya Tibor felidézte: a férfi ellen tavaly márciusban felfegyverkezve elkövetett rablás, kifosztás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.

A férfi 2015. október 19.-én Budapesten X. kerületi gyorsétterem mosdójában két kiskorút szólított meg azzal az ürüggyel, hogy a lánytestvérét kirabolták és a két fiú hasonlít az elkövetőkre.

Felszólította ezért őket arra, hogy menjenek ki vele az étterem parkolójába, ahol a testvére megnézi, valóban ők támadták-e meg korábban.

A két kiskorú sértett nem mert ellenállást tanúsítani, ezért követték a vádlottat, akinek a felszólítására később mindketten átadták a mobiltelefonjukat. A férfi ezután az egyik sértett zsebeit is átkutatta, ahonnan több ezer forintot vett ki, majd elhagyta a helyszínt.



A vádlott ezután egy XIII. kerületi benzinkúton az egyik alkalmazottól rabolt különböző értékeket és a kasszából készpénzt, miután a zsebében tartott késsel megfenyegette, és közölte vele, hogy fegyver is van nála. A vádlott a vád szerint még ugyanezen a napon három másik bűncselekményt követett el, mindegyiket a XIV. kerületben, általában mobiltelefont és készpénzt tulajdonított el. Az ítélet nem jogerős.

MTI

Hozzászólások

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói egy 22 éves fiatalembert hallgattak ki gyanúsítottként.

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban - frissítve!

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit.

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

BRFK: megöltek egy férfit a VII. kerületben

Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

Megöltek egy asszonyt Soroksáron

A budapesti rendőrök a helyszínen elfogtak egy 30 éves férfit, aki a gyanú szerint megkéselte édesanyját.

Bőröndben ásta el áldozatát

Bőröndben ásta el áldozatát

A Budapesten megölt amerikai nő ügyében a BRFK befejezte a nyomozást.

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

Támadás és elfogás a 4-es 6-os vonalán

A BRFK rendőrei súlyos testi sértéssel gyanúsítják azt a fiatal nőt, aki lerántott a villamosról egy 72 éves asszonyt.

Emberölés a II. kerületben

Emberölés a II. kerületben

Egy nőt holtan találtak, sérült férjét kórházban őrzik.

Lemészárolta kutyáit

Lemészárolta kutyáit

A tapolcai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit.

Emberölés holttest nélkül

Emberölés holttest nélkül

Megölte az apját egy férfi, és eltűnésnek próbálta beállítani az ügyet.

Vonatokon és boltokból lopott

Vonatokon és boltokból lopott

A debreceni nyomozók beazonosították, a szolnoki járőrök pedig elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki vonatokon alvó embereket zsebelt ki.

http://ujhazak.com